Szerző: Spielbergerné Natonek Gabriella

Az a hit, hogy buta, alacsony, magas, ügyetlen, unalmas… stb. vagy, illetve a kapcsolódó szégyen érzete. Népszerű kifejezéssel élve: nincs önbizalmad.
Aki elfogadja a sémát, az olyan világban él, ahol neki valamiféle defektje van. Az illető annyira ragaszkodik az elképzeléséhez, hogy hiába kap pozitív visszajelzést (“Nahát, milyen jó meglátásaid vannak!”), nem veszi komolyan. (Á, a Béla még nem ismer… ) Komolyabb esetben kritikus, akár bántalmazó partner mellett köt ki.
A séma elkerülése olyan viselkedésformák összességét jelenti, amelyek biztosítják, hogy az illető ne szembesülhessen saját csökkentértékűségével. Kerüli a társaságot, a közeli kapcsolatokat, az olyan helyzeteket, ahol kiderülhetne az “igazság”. Kudarckerülő: egy teljesítmény-szituációban (pl. vizsga, munkahelyi megmérettetés) a bukás elkerülése mozgatja őt, nem a siker. Mércéjét túl alacsonyra, esetleg túl magasra helyezi.
Aki túlkompenzálja a sémát, az enyhébb esetben kritikus másokkal, súlyosabb esetben viselkedése állandó dicsekvésbe, arroganciába, nagyképűségbe torkollik.
Folyt. köv.

A séma magja, hogy egyedül inkompetens, alkalmatlan. Háztartást vezetni, gyereket nevelni, vizsgára készülni, csekkeket feladni, taxit rendelni, stb.
A háttérben olyan szülők állnak, akik nem hagyják, hogy gyermekük az életkorához igazodó felelősséget vállaljon. Féltik, rosszul mérik fel a képességeit, esetleg praktikus szempontok vezérlik őket. (“Én gyorsabban végzek, minek vacakolnánk?”) Netán képtelenek átengedni a kontrollt. (“Csak az a jó, amit magam csinálok!”)
Ha elfogadja a sémát, akkor gyakorlatilag képtelen ellátni a felnőtt-lét hétköznapi feladatait. Ha mégis nekiugrik, elviselhetetlen szorongás az eredmény.
Ha elkerüli a sémát, akkor távol tartja magát az olyan helyzetektől, ahol valamilyen kihívás vár.
A séma túlkompenzálói büszkék arra, hogy mindent egyedül oldanak meg. Miért? Miért kérnének segítséget bárkitől is? Hiszen a gyerek, a meny, a beosztott úgyis elrontja.
Folyt. köv.

E séma alapgondolata, hogy a világ veszélyes. Kifejlesztője és alkalmazója egy horrorfilmben él, ahol úton-útfélen baktérium-szörnyecskék, szívhalál, sztrók, villámcsapás és mindenféle borzalmak leselkednek rá.
Kialakulásának egyik útja a trauma. Gyermekként végignézte egy hozzátartozója betegségét és halálát, netán egyetlen pillantás alatt történt a tragédia: baleset. Másik lehetőség, hogy semmi ilyesmit nem élt át, de a szülei úgy viselkedtek, mintha csak idő kérdése volna. Anyukája sírva rohant felé, ha öt percet késett? A harmadik út, hogy a szülei maguk is e sémával rendelkeztek/rendelkeznek, és mást sem hallgatott/hallgat, mint hogy: “Te jó Isten, leépítések a cégnél! Mehetünk a híd alá!” “Te jó ég! Megvágtam a kezem! Tetanusz oltást, de azonnal!” “Istenem, olyan furán kattog a szívem!” És így tovább: Úristen, Úristen. Ilyen körülmények között csaknem lehetetlen, hogy kialakuljon egy általában vett biztonságérzet.
Ha elfogadja a sérülékenység-veszélyeztetettség sémát, akkor az élete merő rettegés. Esetleg azon kapja magát, diagnózisokat olvasgat.
Ha elkerüli, nem megy olyan helyekre, melyeket veszélyesnek ítél. (Szélsőséges eset: agrofóbia.) Netán különféle rítusokat fejleszt ki, hogy védve legyen. Ez akár kényszerbetegség formáját is öltheti. (“Nem érhet baj, ha huszonötször kezet mosok.”)
Aki túlkompenzálja a sémát, annak is a világ veszélyessége a szervezőelv az életében – csak épp a veszélyekre ő látványosan fittyet hány.
Folyt. köv.

Alkalmazója úgy hiszi, hogy érzelmeit és szükségleteit mások igényeinek kell alávetnie. A feleségének, a férjének, a főnökének… stb. Mert ha nem… nos, akkor valami szörnyűség következik: elhagyják, bántják, kritizálják, elutasítják.
A legtöbben elfogadással reagálnak:
– megengedik, hogy mások irányítsák az életüket
– bármilyen körülmények között alkalmazkodnak (aztán szívják a fogukat)
– nem fejezik ki a haragjukat, csak célozgatnak rá (képeket vágnak, sértődötten elvonulnak, duzzognak)
– pszichoszomatikus tüneteket produkálnak
A séma elkerülői irtóznak a konfliktushelyzetektől.
A túlkompenzálók lázadnak, akkor is, ha jóval célszerűbb volna alkalmazkodniuk. Mintha folyamatosan lázadó gyermek én-állapotban lennének.
Folyt. köv.

A séma “tulajdonosa” olyan világban él, amelyben az emberek bántják, kihasználják, meglopják, becsapják egymást. Alapfeltevése, hogy mások mindenképp rosszat akarnak neki.
A háttérben több ok állhat. A legsúlyosabb a gyermekkori aktív bántalmazás. Ilyen lelki síkon a folyamatos becsmérlés, fizikai oldalon a verés.
De elég lehet az is, ha a környezetében lévő fontos felnőttek közül egy vagy több rendszeresen kiszámíthatatlanul viselkedett. Pl. amiért egyszer jutalmazott, máskor büntetett. Vagy követhetetlenül gyorsan, világos ok nélkül változott a viselkedése. Mondjuk, egyik pillanatban még nevet és játszik veled, aztán hirtelen, magyarázat nélkül, sértődötten elvonul.
Folyt. köv.
Segíthetek?
www.kibekitem.hu
Megosztanád?

A depriváció megfosztottságot jelent. S aki ezzel a sémával rendelkezik, az valóban hiányt él meg. Úgy gondolja, hogy eddig sem kapott, és soha nem is fog…
– fizikai törődést (ölelgetés, simogatás)
– meghallgatást, megértést
– segítséget (védelem, jó tanács)
… kapni. Egyetlen árva lélektől se. Amennyiben elfogadja a sémát, olyan partnert választ, aki nem tölti be az érzelmi szükségleteit. Pl. kevéssé empatikus vagy túlzottan elfoglalt, hogy figyeljen rá vagy segítsen neki.
Ha elkerüli, akkor a szokásos stratégiák közül választhat: senkit nem enged közel magához, bezárkózik, különféle pótcselekvésekbe vagy függőségekbe menekül.
Amennyiben túlkompenzál, érzelmileg követelődző a hozzá közel állókkal. Fegyvertára részét képezi a sírás, a hiszti, a sértődött elvonulás. Szélsőséges esetben az öngyilkossággal fenyegetődzés is.
Folyt. köv.

Elhagyatottság-instabilitás séma
Ha ezzel a sémával rendelkezik, akkor egy olyan modellt alkotott a világról, amelyben az emberi kapcsolatok inkább előbb, mint utóbb, biztosan véget érnek.
A háttérben rendszerint a kiszámítható gondoskodás iránti igény ki nem elégülése áll. Lehet, hogy ide-oda dobálták, akár a nagymamái, nagynénjei között. Vagy alig-alig látta a szüleit (mert túlzásba vitték a munkát), és a bébiszitterei háromhavonta váltották egymást. Esetleg meghalt az anyukája, az apukája gyásza pedig olyan súlyos volt, hogy bár fizikailag nem, de lélekben őt is elveszítette.
Ha kerüli a sémát, akkor kerüli a bensőséges kapcsolatokat. Hiszen úgyis rossz vége lesz. Úgyis elhagynak. A szomorúságát figyelemeltereléssel (rendszerint valamilyen pótcselekvéssel, mondjuk számítógépes játékokkal, de lehet túlzásba vitt munka vagy alkohol is) tartja távol magától.
Ha túlkompenzál, akkor csimpaszkodik az aktuális partnerébe. Ötpercenként hívogatja, hogy jól van-e, illetve gyakoriak a féltékenységi jelenetek.
Folyt. köv.

Sok lelki probléma hátterében az áll, hogy GYEREKKORUNKBAN saját vágyaira, szükségleteire kapott, azokat elutasító, érvénytelenítő társas válaszok emléke hatással van a JELENRE és ezért gyakran tévesen azt feltételezzük, hogy környezetünk a jelenben is elutasítóan válaszolna vágyaink kifejezésére. Ezen emlékek lenyomatai konkrét emlékekként, gondolatokként, homályos rossz sejtésként, vagy testi tünetek formájában jelenhetnek meg. A változáshoz szükséges ezeket a belső akadályokat felismerni. Erre ad gyógyírt a sématerápia.
Young szerint a sémák korai életkorban, részben a szülők ilyen vagy olyan viselkedése következtében alakulnak ki. Ha nem adnak eleget a gyereküknek (mert pl. egymás szapulásával vannak elfoglalva), akkor olyasféle gondolatok jelenhetnek meg a gyerekük fejében, minthogy “Hiába fáj, nem segítenek.” „Csak magamra számíthatok” Vagy: “Úgysem értenek.” Rosszabb esetben: “Senki nem ért meg.”
Folyt. köv.

Gyakran ott követjük el a hibát, hogy nem engedjük az induló párkapcsolatot végighaladni a fejlődési szakaszokon, nem hagyjuk, hogy szárba szökkenjen, majd virágba boruljon, és végül egyáltalán nem, vagy pedig csak félgőzzel gondozzuk, magára hagyjuk, elfelejtjük virágoztatni.
A szerelem pedig nem gyógyszer, ennek ellenére egyik kapcsolatból a másikba sodródunk, sóváran és szeretet éhesen újabb megerősítő, pozitív visszajelzésekre várva: szerethető, értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon, és megossza velem a mindennapjait. Egy párkapcsolat nem terápia. Nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalom-tréning, és nem gyógyszer gyermekkorban elszenvedett traumák feldolgozására.