MIT TEGYEK?

A párkapcsolatban számos konfliktus alakulhat ki, hiszen nem vagyunk egyformák. Azonban az ellentéteket nem mindig tudjuk szakértő segítség nélkül rendezni. A különbségek idővel sérelemmé, fájdalommá, esetleg haraggá alakulhatnak. Egy idő után megfordul a fejünkben, hogy talán nem jól választottam, vagy arra gondolunk, hogy ennek a kapcsolatnak lassan vége.

TÁRSAS MAGÁNY

Társas magány feloldása: idővel a szerelem átalakul szeretetté. Ritkán marad huzamosabb ideig lángoló egy viszony. Ez teljesen rendjén is van. Az nem mindegy, hogy a szerelemérzés végül mivé változik. A szeretet akkor tud tartósan fennmaradni, ha mindkét fél továbbra is nyitott a másik személyiségére is. A szerelemérzés kezdetben olyan lila ködbe burkolja az embert, hogy nem veszi észre a másik apróbb hibáit. Sőt, ilyenkor olyan tulajdonságokkal is felruházzuk egymást, ami talán soha nem is volt jelen. Ahogy azonban előre haladunk az időben, ezek a korábban szinte jelentéktelen, sőt vicces, kedves hibák vétséggé válhatnak.

LEGSÉRÜLÉKENYEBB ÉRZÉSEINK

magányos, mellőzött, frusztrált, tehetetlen, résen lévő, aggodalmas, félő, sértett, reményvesztett, gyámoltalan, megfélemlített, veszélyben lévő, pánikba esett, elutasított, mintha nem számítanék, semmibe vett, alkalmatlan, kirekesztett és magára maradt, zavarodott és tanácstalan, zavarban lévő, szégyenkező, kifejezéstelen, ijedt, döbbent, szomorú, kétségbeesett, csalódott, elszigetelt, cserbenhagyott, dermedt, megalázott, kicsi vagy jelentéktelen, nemkívánatos, sebezhető, ideges.

Ezeket az érzéseit meg tudja osztani partnerével?

TÉMAKÖRÖK MEDIÁCIÓBAN, EGYÉNI-ÉS PÁRTERÁPIÁBAN

Családi krízisek kezelése; házasság fontossága; kapcsolatok; konfliktuskezelés terápia; mediációs kérdések; párkapcsolat kérdőív; társas magány feloldása; házasság; szeretet; terápia; család; élet; lelki; válás; közvetítés; krízis; elvált; családterapeuta; párterapeuta; megcsalt; fájdalom; lélek; béke; kamasz; megállapodás; megcsalás; párkapcsolati probléma; probléma; szakítás; élettárs; életvezetési tanácsadás; vita; fájdalmas; gyerektartás; házasság megmentése; segítségnyújtás; harag; családon belüli erőszak; kommunikáció; konfliktuskezelés; jövőkép; kliens; múlt; párkapcsolati problémák; szenvedély; válóper; ellenség; veszekedés; kapcsolattartás; áruló; depresszió; szorong; tárgyalás; anyagi; gyermekelhelyezés; önismeret; válás feldolgozása; válóperes; együttélés; elhidegülés; ellentétek; házassági teszt; hűség; kibékülés; elvált szülők gyermeke; harmomikus; gyűlöl; gyűlölet; bűntudat; családi konfliktusok; egyéni terápia; gyerekkor; veszteség; besúgó; családi konfliktus; identitás zavar; igazságos; különköltözés; önértékelési zavar; parancsolgat; pereskedés; serdülő; szülői felügyelet; vagyonmegosztás;viszály;apaság megállapítása; árulás; árulkodó jelek; elárult; elválok; házassági per; házasságunk; hűséges; igazságtalan; kirúgás; leépítés; megegyezés; munkahelyi konfliktus; munkahelyi viszony; rossz párkapcsolat; okoskodó; rossz viszony; szerethető; szétköltözés;titoktartás; utálat; válás feldolgozás; válóperes ügyvéd;

MEDIÁCIÓ

A mediáció során a kreatív, újszerû megoldások látnak napvilágot. A mediáció egy olyan – közvetítõ – eljárás, amely alternatívát nyújt a bírósági eljárás mellett, illetve lehetõséget nyújt a bírósági eljárás elkerülésére.Lényege, hogy az érintett felek konfliktusuk rendezése érdekében nem a bírósághoz fordulnak, hanem asztalhoz ülnek és egy külön erre a célra képzett szakember, a mediátor segítségével megvitatják sérelmeiket.
A felek a károk és sérelmek helyreállítása érdekében tehát olyan alternatív, kreatív megoldásokkal élhetnek, amelyek a bírósági eljárásban elképzelhetetlenek.
Aki a mediációt választja a per helyett, az elhúzódó bírósági út számos költségét takaríthatja meg. Az illetékek, ügyvédi díj, különbözõ eljárással kapcsolatos költségek helyett csupán a mediátor díját kell a feleknek állniuk, ami a felek és a mediátor megegyezésén alapul.

Gondolataira ismer? Párja gondolataira ismer?

Válassza ki az Önre (párjára) jellemző mondatokat.
Küldje el a natonek.gabriella@upcmail.hu címre, és válaszolni fogok.
Elsődleges feladataink:
• megbecsülés és megbecsültség visszaállítása a kapcsolatban
• csökkenteni tudjuk a veszekedéseink mennyiségét
• csökkenteni tudjuk sértegetéseink mennyiségét
• házastársunkban ne a pénzthazahozó, vacsorátkészítő, gyereketnevelő, füvetnyíró, bevásárlástelintéző lakótársat lássuk csak!
• hozzuk vissza az intimitást a kapcsolatunkba
• kapcsolat színesebbé tétele nap mint nap
• közös jövő megerősítése
• változatosság fenntartásaa kapcsolatban
• beszélgetéseink ne fajulnak veszekedésekké

ÖNMAGÁRA ISMER? PÁRJÁRA ISMER?

Válassza ki az Önre (párjára) jellemző mondatokat.

Küldje el a natonek.gabriella@upcmail.hu címre, és válaszolni fogok.

1. Állandósult feszült helyzetben él.
2. Megbántva, megsértve érzi magát.
3. Nagyon idegesítő a másik.
4. Gyakoriak a feszült helyzetek otthon.
5. Gyakoriak az „odamondások”, sértegető szavak.
6. Kudarcaink vannak a párkapcsolatunkban
7. Keveset beszélgetünk.
8. Kihűlőben vannak az érzelmeink.
9. Érdektelen a társunk? És ha mi váltunk azzá?
10. A kapcsolat ellaposodását mi okozza?

MIKOR SZÜKSÉGES PÁRTERÁPIA, MEDIÁCIÓ

  • Keveset beszélgetünk. Hogyan lehet ezen változtatni?
    A beszélgetést blokkoló akadályok bennünk és a körülményeinkben
    Hogyan hozzuk vissza az intimitást a kapcsolatunkba?
    Lelki közelség, érintések, ölelések, szexualitás
    Mit tegyünk, ha kihűlőben vannak az érzelmeink?
    Mivel lehet feljavítani a kapcsolatunk hangulatát, visszahozni az érzelmeket?
    Mit tehetünk, ha érdektelen a társunk? És ha mi váltunk azzá?
    Az egymás iránti lelkesedés visszaállítása
    Hogyan kaphatunk több figyelmességet a társunktól?
    A megbecsülés és megbecsültség visszaállítása a kapcsolatban
    Mi okozza a rossz érzéseket és a kapcsolat ellaposodását igazán?
    Kapcsolatromboló jelenségek a mindennapokban
    A kapcsolat színesebbé tétele nap mint nap
    A közös jövő megerősítése
    Mit tegyünk, ha a beszélgetéseink veszekedésekké fajulnak?
    Beszélgetni úgy, ahogy jól esik mindkettőnknek
    Hogyan változtathatunk gyorsan(!) a kapcsolatunkon és a párunk hozzáállásán?
    Hogyan érjük el, hogy egyensúlyba kerüljön a kapcsolatunk, a gyereknevelés és a munka aránya?
    Hogyan orvosolható, ha lelkileg, szellemileg már nem elégít ki a kapcsolatunk?

MEDIÁCIÓ, VAGY PÁRKAPCSOLATI TERÁPIA

A mediáció egy konkrét konfliktusos helyzet megoldására irányuló technika, a párterápia egy átfogóbb módszer, amely szükség esetén mélyebbre ás. Az utóbbi során más családtagok is bevonhatók a munkába (például nagyobb gyerekek vagy szülők), ha azt a terapeuták és a családtagok indokoltnak látják. A mediációs folyamat végig a két konfliktusban álló fél között zajlik. Itt azonban elképzelhető olyan helyzet, amikor a szakemberek úgy látják, hogy valamiért előremutató lehet, ha külön-külön hallgatják meg a feleket.
Az idő keretek is másak: a párterápia rendszerint 90 perc alkalmanként. Itt általában azt mondjuk, hogy legalább 5 alkalomra van szükség ahhoz, hogy a változás elinduljon, de lehet, hogy a folyamat 10-15 alkalmon keresztül vagy akár hosszabban is tart. A mediáció alkalmanként legalább egy, legfeljebb háromórás folyamat, ami lehet, hogy egy alkalom után lezárul, de legfeljebb négy – öt találkozás történik a felek és a szakemberek között.
Egy példán keresztül talán még érthetőbb a különbség. Ha egy válófélben lévő családot tekintünk, akiknek gyerekeik is vannak, akkor érdemes a mediációt választani, ha:
• mindkét fél részéről egyértelmű és kimondott, hogy nincs más út, csak a válás, és ebben megegyeztek
• nehezen kommunikál egymással a két fél, gyakoriak a viták
• vannak olyan kérdések, amelyekben bár próbáltak, nem tudnak megegyezni (lehet ez a gyerekek láthatása, és annak pontos körülményei, az ezzel kapcsolatos egyeztetések, stb.).
Ugyanennél a példánál maradva, akkor érdemes a párterápiát választani, ha:
• vannak problémák, de nem egyértelmű, és nem kimondott a pár tagjai részéről, hogy a válás az egyetlen megoldás
• ha éreznek magukban erőt, motivációt, hogy dolgozzanak a kapcsolatukon, akár akkor is, ha ennek szakítás lehet a vége.
Ez utóbbi pont azért is fontos lehet, mert, ha van közös gyerek a pár életében, és végül válásra kerül sor, elengedhetetlen a későbbi jó kommunikáció a kapcsolattartásban, a nevelési kérdésekben. Másrészről, segítheti a békés elválást, sőt egy későbbi kapcsolat szempontjából is segítség lehet, ha rá tudnak nézni a pár tagjai arra, hogy ebben a házasságban hogyan működtek.
Fontos, hogy mindkét módszernél pártatlan szakemberek dolgoznak a párral, akik nem, vagy csak nagyon ritka, speciális esetben adnak konkrét tanácsot a segítséget kérőknek. A cél, hogy a felek saját maguk találják meg a saját megoldásukat a szakemberek kérdései, megjegyzései, az általuk adott feladatok által.
Bízom benne, hogy a fent leírtak segítenek a megfelelő módszer kiválasztásában. Mindenképp javaslom viszont, hogy ha szakemberhez fordulnak, az első találkozáskor röviden vázolják a fennálló helyzetet, problémát. Ez segít a szakembernek is abban, hogy el tudja dönteni, az általa kínált módszer a legjobb megoldás-e a probléma kezelésére.

HELIKOPTER SZÜLŐ (folytatás)

A túlzott kontroll következményei
A felelősségvállalás hiánya.
A helikopter szülők megfosztják a gyermeküket attól, hogy cselekedeteik természetes következményeivel szembesüljenek, és így nem tanulják meg, hogy tetteikért felelősséget vállaljanak.
Kudarctól való félelem.
Ha nem engedjük, hogy a hibákból tanuljanak azt közvetítjük feléljük, hogy tökéletesnek kell lenniük. Nem mernek kockázatot vállalni és ez megakadályozhatja őket attól, hogy megvalósítsák az álmaikat, ill, hogy egészséges, érzelmileg biztonságot nyújtó kapcsolatokat alakítsanak ki.
Alacsony önbizalom.
Azáltal, hogy szülőként állandóan megóvjuk gyermekünket a stresszkeltő szituációktól, azt üzenjük neki, hogy nem hisszük el, hogy képes kiállni magért vagy megvédeni magát.
Függő személyiség.
Sérül a gyermek kompetencia érzése és az önállósági iránti igénye, ami depressziót is okozhat. A szülők túlzott aggódása és bevonódása, nem csak a gyermek mindennapi életvezetését, egészséges párkapcsolat kialakítását és fenntartását nehezíti meg, hanem a mentális egészségére is káros hatással van.