Legtöbben – egyfajta védelmi mechanizmusból – öntudatlanul elnyomjuk az érzelmeiket, mert esetleg úgy érezzük, hogy nem tudnánk kezelni a vele járó fájdalmat és intenzitását. Az is lehet, hogy nem tudjuk, hogyan kell szabadon engedni az olyan romboló érzelmeket, mint a düh vagy a harag. Sokan már kisgyermekkorunktól fogva arra vagyunk kondicionálva, hogy ne mutassuk ki – különösen a negatív – érzéseinket, ne higgyünk nekik, ne vegyük őket komolyan, söpörjük inkább a szőnyeg alá.
Pedig soha nem a negatív érzelmek betegítenek meg, hanem az elfojtottak.
Harag, szomorúság, bűntudat, szégyen, stb. – a leggyakrabban ezekről az érzésekről próbálunk nem tudomást venni.