Kategória: Terápia

A depriváció megfosztottságot jelent. S aki ezzel a sémával rendelkezik, az valóban hiányt él meg. Úgy gondolja, hogy eddig sem kapott, és soha nem is fog…
– fizikai törődést (ölelgetés, simogatás)
– meghallgatást, megértést
– segítséget (védelem, jó tanács)
… kapni. Egyetlen árva lélektől se. Amennyiben elfogadja a sémát, olyan partnert választ, aki nem tölti be az érzelmi szükségleteit. Pl. kevéssé empatikus vagy túlzottan elfoglalt, hogy figyeljen rá vagy segítsen neki.
Ha elkerüli, akkor a szokásos stratégiák közül választhat: senkit nem enged közel magához, bezárkózik, különféle pótcselekvésekbe vagy függőségekbe menekül.
Amennyiben túlkompenzál, érzelmileg követelődző a hozzá közel állókkal. Fegyvertára részét képezi a sírás, a hiszti, a sértődött elvonulás. Szélsőséges esetben az öngyilkossággal fenyegetődzés is.
Folyt. köv.

Elhagyatottság-instabilitás séma
Ha ezzel a sémával rendelkezik, akkor egy olyan modellt alkotott a világról, amelyben az emberi kapcsolatok inkább előbb, mint utóbb, biztosan véget érnek.
A háttérben rendszerint a kiszámítható gondoskodás iránti igény ki nem elégülése áll. Lehet, hogy ide-oda dobálták, akár a nagymamái, nagynénjei között. Vagy alig-alig látta a szüleit (mert túlzásba vitték a munkát), és a bébiszitterei háromhavonta váltották egymást. Esetleg meghalt az anyukája, az apukája gyásza pedig olyan súlyos volt, hogy bár fizikailag nem, de lélekben őt is elveszítette.
Ha kerüli a sémát, akkor kerüli a bensőséges kapcsolatokat. Hiszen úgyis rossz vége lesz. Úgyis elhagynak. A szomorúságát figyelemeltereléssel (rendszerint valamilyen pótcselekvéssel, mondjuk számítógépes játékokkal, de lehet túlzásba vitt munka vagy alkohol is) tartja távol magától.
Ha túlkompenzál, akkor csimpaszkodik az aktuális partnerébe. Ötpercenként hívogatja, hogy jól van-e, illetve gyakoriak a féltékenységi jelenetek.
Folyt. köv.

Sok lelki probléma hátterében az áll, hogy GYEREKKORUNKBAN saját vágyaira, szükségleteire kapott, azokat elutasító, érvénytelenítő társas válaszok emléke hatással van a JELENRE és ezért gyakran tévesen azt feltételezzük, hogy környezetünk a jelenben is elutasítóan válaszolna vágyaink kifejezésére. Ezen emlékek lenyomatai konkrét emlékekként, gondolatokként, homályos rossz sejtésként, vagy testi tünetek formájában jelenhetnek meg. A változáshoz szükséges ezeket a belső akadályokat felismerni. Erre ad gyógyírt a sématerápia.
Young szerint a sémák korai életkorban, részben a szülők ilyen vagy olyan viselkedése következtében alakulnak ki. Ha nem adnak eleget a gyereküknek (mert pl. egymás szapulásával vannak elfoglalva), akkor olyasféle gondolatok jelenhetnek meg a gyerekük fejében, minthogy “Hiába fáj, nem segítenek.” „Csak magamra számíthatok” Vagy: “Úgysem értenek.” Rosszabb esetben: “Senki nem ért meg.”
Folyt. köv.

Gyakran ott követjük el a hibát, hogy nem engedjük az induló párkapcsolatot végighaladni a fejlődési szakaszokon, nem hagyjuk, hogy szárba szökkenjen, majd virágba boruljon, és végül egyáltalán nem, vagy pedig csak félgőzzel gondozzuk, magára hagyjuk, elfelejtjük virágoztatni.
A szerelem pedig nem gyógyszer, ennek ellenére egyik kapcsolatból a másikba sodródunk, sóváran és szeretet éhesen újabb megerősítő, pozitív visszajelzésekre várva: szerethető, értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon, és megossza velem a mindennapjait. Egy párkapcsolat nem terápia. Nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalom-tréning, és nem gyógyszer gyermekkorban elszenvedett traumák feldolgozására.

Kötődési típusok a párkapcsolatokban
Megfigyelték tudományos módszerekkel (A modern kötődéselmélet Bowlby nevéhez fűződik) , hogy a párkapcsolatokban való viselkedés hasonlóságot mutat a gyermekek anyjukkal vagy gondozójukkal való viszonyához. Van, akinek nem okoz gondot mély, intim kapcsolat kialakítása és van, akivel nehéz bensőséges kapcsolatot létrehozni. A kutatók az intimitás, bizalom, egyedüllét és elfogadás jellemzői mentén négy felnőttkori kötődési stílust határoztak meg.
(folytatás következik)
Segíthetek?
www.kibekitem.hu
Megosztanád?