SÉMATERÁPIA

Sok lelki probléma hátterében az áll, hogy GYEREKKORUNKBAN saját vágyaira, szükségleteire kapott, azokat elutasító, érvénytelenítő társas válaszok emléke hatással van a JELENRE és ezért gyakran tévesen azt feltételezzük, hogy környezetünk a jelenben is elutasítóan válaszolna vágyaink kifejezésére. Ezen emlékek lenyomatai konkrét emlékekként, gondolatokként, homályos rossz sejtésként, vagy testi tünetek formájában jelenhetnek meg. A változáshoz szükséges ezeket a belső akadályokat felismerni. Erre ad gyógyírt a sématerápia.
Young szerint a sémák korai életkorban, részben a szülők ilyen vagy olyan viselkedése következtében alakulnak ki. Ha nem adnak eleget a gyereküknek (mert pl. egymás szapulásával vannak elfoglalva), akkor olyasféle gondolatok jelenhetnek meg a gyerekük fejében, minthogy “Hiába fáj, nem segítenek.” „Csak magamra számíthatok” Vagy: “Úgysem értenek.” Rosszabb esetben: “Senki nem ért meg.”
Folyt. köv.