MEGFÉLEMLÍTŐ JÁTSZMA

Harsány viselkedés jellemzi, általában nagy fizikai erőre törekszik, vagy feltűnő külsővel rendelkezik, beszéde során sokszor zavarba ejtő megjegyzéseket tesz, könnyen dühös lesz és ezt nem is titkolja, nem áll távol tőle a fizikai erőszak sem, sőt, ha már előfordult, gyakran fel is emlegeti azt a látszatot keltve, hogy bármikor újra előfordulhat nála (ijesztgetés „jobb ha vigyázol”), én-központúság, hatalom mánia, be nem áll a szája, utasítgat. Múltbéli erőszakos cselekedeteiről beszél, kilátásba helyezi, hogy ez újra megtörténhet. Tör-zúz, csapkod, nyugalmas időszakban „csak” hirtelen zajokat produkál, amitől az ember összerezzen (például tapsol egyet).
Az emberek azt lesik, mikor jön a következő jelenet, szorongást, félelmet éreznek a közelükben.
Az állandó figyelem energiát áramoltat a megfélemlítő felé, aki ettől még jobban érzi magát. Az ilyen ember társában ez nagyon gyakran haragot , bosszúvágyat szül, ami nagyon káros mindkettejüknek.
Párjuk (és szüleik) az „ellen-megfélemlítők” vagy a „szegény én”.
A megfélemlítőket jobb messziről elkerülni, és szakemberre bízni kezelésüket. Ha mégis maradni akarsz, így szereld le őket: „ Miért vagy olyan dühös?” „úgy veszem észre, azt akarod hogy megijedjek tőled”
Ha azt veszed észre magadon, hogy életed során sok ilyen agresszorral találkoztál, érdemes elgondolkodnod, hogy mit akar ez neked megmutatni. Például, előfordulhat, hogy az életed egyes területein kiszolgáltatottnak, erőtlennek érzed magad. Amint ezt a dolgot megoldod magadban, a sorsodban „véletlenül” megszűnnek ezek az ismétlődő kellemetlen tapasztalatok.