PARENTIFIKÁCIÓ: “szülőisítés”

„Sosem lehettem gyerek” – szülőszerepbe kényszerült kicsik (parentifikáció)
Azzal, hogy kis felnőttként kezelik, túlterhelődik, miközben identitása részévé válik, hogy másoknak segítsen. Számára a szeretett személlyel való kapcsolatot az jelenti, hogy teljesít felé, kiszolgálja az igényeit, hiszen azt tapasztalta, hogy csak akkor szeretik, ha másokat támogat. Nem tudja elhinni, hogy önmagáért is szerethető, hiszen nincs erről tapasztalata. Saját igényeinek megfogalmazása is nehezére esik, mert mindig háttérbe szorította önmagát.
Ő az, akinek mindenki kiönti a szívét, sokszor nincs is saját élete. Felnőttként gyakran támogatásra szoruló párt választ, vagy szélsőségesen alkalmazkodik, egyszersmind állandósítja a kiskorában kialakult érzelmi hiányt. Korán belemenekülhet egy házasságba, vagy éppen az ellenkezője történik: kapcsolatkerülővé válik, mert úgy érzi, hogy viszonyaiban nem lehet önmaga.
Attól is félhet, hogy nem tud megfelelni a párja igényeinek, ami a kiskori bűntudatból ered, hiszen a szülőszerepbe kényszerült – parentifikált – gyermeket az az érzés kíséri, hogy »nem elég jó«. Előfordul, hogy a párjától várja, korrigálja a korábbi hiányait, és kitöltse az űrt – ennek érdekében követelőző kisgyermekként viselkedhet.
Sokszor azért nem alapít családot, mert beleragad a szülővel való támogató kapcsolatba, és igazán soha nem válik le róla. Tulajdonképpen a papája vagy a mamája lesz a gyermeke.”