SZÜLŐI SZERETET (FOLYTATÁS)

• Ha viszont az anya nem képes gyengéd érzelmek kifejezésére, akkor a csecsemőben tudat alatt rögzül, hogy nem elég szerethető. Ezek a gyerekek sokszor felnőttkorban is önbizalomhiánnyal küzdenek; nem hiszik el magukról, hogy értékes teljesítményre képesek vagy hogy valaki önmagukért szereti őket.

• Egy szeszélyes anya mellett a gyerek nem tudja megjósolni anyja reakcióit, és már nagyon korán az rögzül benne, hogy az emberek alapvetően kiszámíthatatlanok és megbízhatatlanok. Gyakran felnőtt korukban is állandó megerősítést várnak párjuktól vagy barátaiktól, a legtöbb ember számára pedig nagyon frusztráló az örökös próbatétel és a hűség állandó bizonygatása.

• A ridegen kezelt gyerekek a szeretetéhségük miatt később párkapcsolatukban is túlságosan alávetik magukat a másiknak, szinte a szolgájává válnak. Nagyon nehezen mondanak bármire is nemet, mert attól félnek, hogy a visszautasítással megbántják társukat.

• Az anyai szeretet hiányától szenvedő gyerekek felnőttként kész forgatókönyvvel a fejükben mennek bele egy kapcsolatba, amit minden áron rá akarnak erőltetni a másikra. Nem csoda, hogy legtöbbször csalódás éri őket, ha a másik éppen nem úgy öleli vagy nem akkor hagyja békén őket, ahogy elképzelték. Az illúziók pedig sokszor frusztrációhoz, majd a párkapcsolatból való kimeneküléshez vezetnek.