KÖTŐDÉSI ZAVAROK (folytatás)

Kötődési zavarok (folytatás)
• A reaktív kötődési zavar azoknál alakul ki, akiket gyermekkorukban súlyosan elhanyagoltak. Ezek a gyerekek többnyire nem mutatnak érzelmeket, lassan gyarapodnak, elutasítják a másokkal való kapcsolatot, apatikusak és néha agresszívak lesznek. Bántalmazott gyerekeknél, alkoholista, mentális problémákkal küzdő szülők gyermekeinél fordul elő. Az egyetlen megoldása az, ha a gyermek minél hamarabb kikerül a problémás környezetből és olyan helyre kerül, ahol igazi törődést, odafigyelést, szeretetet tud kapni és kötődést tud kialakítani. Minél tovább áll ugyanis fent a kötődési zavart okozó helyzet, annál nagyobb a maradandó érzelmi károsodás esélye.
• A korlátlan kötődési zavar fő jellemzője, hogy a kisgyermek nagyon barátságos, mindenkivel kötődést keres. Nagyjából 2 éves korban jelenik meg a kicsinél a válogatás nélküli kapcsolatteremtés, majd pedig a gyermek különféle viselkedési módokkal próbálja magára felhívni a figyelmet. Ugyanakkor a kapcsolatai felszínesek, barátságokat nem alakít ki. Ez a kötődési zavar elsősorban olyan gyermekeknél jelentkezik, akiknek nincs lehetőségük tartós kapcsolatok kialakítására például válás, családi nehézségek, távolságtartó, a gyermekeiket mindig másokra bízó szülők miatt. Felnőttkorban a reaktív kötődési zavart mutató gyermekek nehezen létesítenek párkapcsolatot, mély, bizalmas kapcsolatokat.