Válás a családban 2.
A kamasz, sőt a fiatal felnőtt is gyerek a szülei válásában, és ezt a szerepét meg kell neki hagyni. Ha tanácsot kérünk tőle, olyan kérdések megbeszélésébe, még rosszabb esetben eldöntésébe avatjuk be őt, amihez nem kellene, hogy köze legyen, önkéntelenül is olyan felelősséget teszünk a vállára, amit hosszú évekig, sőt akár egy életen át nem fog tudni letenni.
Az egyébként is feszültséggel teli helyzetben nagy szorongást okoz a gyerekben, ha állásfoglalást kérünk tőle, esetleg sugalljuk vagy meg is mondjuk neki, hogy kit miért kellene választania. Gyakran megesik ilyenkor, hogy a gyerek azt a szülőt választja, akit gyengébbnek lát, például az elhagyott felet, és feladatának érzi azt, hogy segítsen neki, támogassa őt. A szülő pedig könnyen el is fogadja a támogatást tőle, hiszen valóban segítségre van szüksége. Csakhogy nem a gyereke a megfelelő személy erre.
Egyszer egy apuka megkérdezte tőlem, hogy milyen veszélyei lehetnek ennek a helyzetnek a gyerekére nézve. Arra kértem, hogy gondolja végig, hogy neki, felnőttként mennyire nehéz ez a helyzet (nemhogy a gyerekének), milyen felelősséggel jár ez (olyannal, amit egyszerűen nem bír el egy gyerek), mennyire tud így egy kamasz a saját dolgaival foglalkozni (például a tanulással, a kortárs kapcsolataival, a saját kamaszkori feladataival), és, ha ezeket az éveket valamelyik szülője támogatásával tölti, az lehetséges, hogy egy egész életen át pótolhatatlan lesz. Mennyire nehéz egy ilyen helyzetbe kerülő kamasznak a lázadás, ami a szülőkről való leválásnak elengedhetetlen része, és mennyire okozhat neki nehézséget a későbbi párkapcsolataiban az a pozíció, amibe a családon belül kerül.
Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekkel arról, hogy mi történik a családban a válás során, de az ő szintjén, és nem bevonva őt a szülei közötti esetleges vitába, mert ez egyszerűen nem az ő dolga.